Hétvégi extra

Sok minden forog most az agyamban, se látok, se hallok a gondolatoktól, a teendők árjától. Válaszolni kellene annyi mailre, meg megírni a szokásos körlevelemet is. Érdekelne az egyiptomi és a szíriai helyzet, már kinéztem három szummázó írást, na azokat elolvasni és egybevetni, megkeresni a legnagyobb közös osztót, aztán utánajárni lehetőségeknek, hogyan lehet támogatni az embert magát ebben a tébolyban. A politikát félretenni, de az új István, a királyt mégis csak meg kéne már nézni, mert iszonyat érdekelne, csak hát a szerzői jogok itt kint, azt nagyon komolyan veszik (én kedvelem Alföldit, tényleg rosszat csinált?, valaki írja már meg nekem, könyörgöm!) Meg összeállítani azt a harmincas listát, amit már olyan régóta tervezek, közben pörög egy le(h)ánybúcsú netes felületen történő szervezése, vegyem már rá magamat az ötletelésre, és főleg a bepötyögésre. De a paradicsom a kertben, és főleg a sóska, már le kell aratni és előkészíteni a dunsztot, meg azokat a szemét meztelencsigákat leszedegetni róla és arrébb dobni, hogy holnap újult erővel folytathassam a kergetésüket. Jó lenne tovább mélyülni Az évekbe, mert elképesztően hat rám ez a Virginia Woolf teremtette világ és mert valami szimpátiát kezdek érezni Kitty iránt, a kis lusta disznaja az önbizalomproblémáival, pedig mások milyen szépnek látják, hát pont ez a baj mindig, nálunk is. És mindjárt ébred a gyerek, elsőként egy gyors ellenőrzés, hogy múlik-e a betegség, és mit reggelizik majd, apropó ebéd, a tésztát akár fel is tehetném  főni, eggyel kevesebb, de a lépcsőházat ma mi takarítjuk, ó, édes sorosság, meglennék nélküled. Az udvart majd együtt felseperjük a kicsivel, azt úgyis szereti, széthordja, amit én már megcsináltam, így van ez rendjén. (És a bolt, a pelenka, jaj, el ne felejtsem!) Elfogadni a kiadó visszautasítását, a visszautasítottság frusztráló érzése nélkül és örülni a dicséretnek, amit mégis megfogalmaztak a sok rossz között és hogy legalább gondolkodásra méltattak, egyszer csak meglesz az a mesekönyv is, meg délután a jugendfarmos nyárfesztivál, mindent bepakoltam már rá? Holnap meg jó lenne valami hálózsákot venni a gyereknek a piacon, mert jön a tél a hidegeivel, ő meg állandóan lerúgja magáról a takarót, nem tud nyugton maradni még álmában sem, nem csoda, ahol kamionok, amiket ő nem szeret, fekszenek le a gyerekszobában a szőnyegre és nevén szólítva köszönnek neki, az engem is szorongással töltene el, az íróasztalomon meg tornyosul a sok, a túl sok adminisztráció. És lassan már készülni kellene a hazaútra is, az édes újratalálkozásokra, ó, már érzem is a meleget a szívemnél, de az óvodás papírt még át kell futni a férjemmel, mert néhány kifejezést egyszerűen nem tudok lefordítani, és vajon ma este meg tudjuk majd nézni a Nyomorultakat? A virágokat átültetni, mert megfojtja őket az a kis térfogat, meg elolvasni azt az egyetlen bibliai verset, amit oda ki is írtam magamnak, hogy megértsek egy reflektálást, és a ruhák, létünk egyetlen állandó problémája, a mit vegyek fel véget nem érő csapdasorozata, az esküvőre... Közben meg haladni kellene a nyelvvel is, de estére elfáradok, és még hol van a játék, az öröm, a közös nevetés? 

Most még pár percig csend van, aztán beindul a tűzijáték, az elnyújtott anyáák a kiságyból, meg a háztartási eszközök zaja, meg a robotolásé, kicseszés saját magunkkal, a masírozás. Csak közben el ne felejtsek hálás lenni, örülni, hogy van helyem ebben a bolyban, ebben a fájdalmas és szép világban, egy kávé erejéig még itt ülni a kényelemben és élvezni a nyugtot. Megmosolyogni a gyerek tegnapi rajzán a nagykezű embert, rácsodálkozni a tej műízére, örülni a hétvégének. 

Ennyi volt. Megjött az első anya a gyerekszoba békéjéből, indítom a verklit.
Szép hétvégét.