A szerzőpáros a mai tizenévesek életét kívánja megmutatni, számtalan beszélgetésen keresztül. Tinik tucatjaival találkoztak, hogy egészen őszintén tárják fel ezt a világot: hogy maguktól az érintettektől kapjanak kapaszkodókat a tinédzserek megértéséhez, hogy ők maguk világítsanak rá a miértekre, a motivációkra, a döntéshozataluk módszereire. Az írónők lelkesek, ahogy ígérték, tényleg nagy erőket fektettek a tinik megkeresésébe, a velük való kapcsolatfelvételbe, a beszélgetések pontos közlésébe, és érződik, tényleg hisznek benne, hogy a könyv segíteni fog sok szülőnek a megértésben, a változtatásban. Éppen ezért szeretnék nagyon óvatosan fogalmazni, mikor a bennem felgyülemlett rossz érzéseket eresztem szabadjára e sorokban. Nem célom őket megbántani, a munkájukat lebecsülni. Szeretném hinni, hogy valóban tenni akarnak a mai tizenéves generációért, a szülők és a gyerekek egységéért, és nem egy divatos témát feszegető, könnyen eladható, közhelyeket puffogtató kötet létrehozása volt a céljuk. De ez nagyon nehéz, tekintve, hogy mekkora reklámhadjárat támogatja a könyvet, és hiába olvastam el kétszer egymás után (két estét rááldoztam), csak nem jött a kívánt hatás.
Lehet egyébként, hogy velem van a baj. A sok blogolvasás, meg az iskolásaim - befogadóvá tettek. Ha azt olvasom egy tizenöt évesről, hogy pornófüggő, már nem rándul görcsbe a gyomrom. Pár éve még ez történt volna, de ma nem. Tudomásul veszem, sajnálom a dolgot, de hőbörögni nem tudok - nem okoz meglepetést, és a probléma forrását nem az egyénben keresem. Megértettem, hogy egy ilyen korban élünk, a feladatunk tehát nem az, hogy ájulásközeli állapotban nyalogassuk a sebeinket, lám, micsoda borzasztó szituációkba keverednek a gyerekeink. A felismerésen már rég túl vagyunk, arról könyvet írni, hogy mennyi fiatalt érint az alkoholizmus, a szexfüggőség, a drogfogyasztás stb. problémája, már nem elég. Én úgy érzem, ez egy elkésett projekt, ezt már a kilencvenes években tudtam akkori tiniként, s jó lett volna már azokban az időkben egy ilyen lenyomat: AKKOR LETT VOLNA IDEJE MEGDÖBBENNI EZEKEN A CSÚFSÁGOKON.
A könyv persze keresi a megoldást is. Az utolsó, a nyolcadik fejezet többször is kimondja a nagy tanulságot: szerető környezetben az ilyen szörnyűségek elkerülhetők. Én meg még lapoztam volna tovább, csak ennyi? Hisz ezt már százszor hallottuk. Nem írnak még valamit a nevelésről, konkrétabb módszertanról? Nem szólnak arról hosszú oldalak, hogy a pszichológus véleményt formál: mennyire kell minden áron következetesnek lennünk szülőként? Annak kell lennünk? Hogyan tudunk biztonságot adni a gyereknek? Mi elég és mi túl sok? Tudom én, hogy ez borzasztó összetett téma, de ha valamilyen könyvtől elvárnánk a megelőzéshez szükséges jótanács-gyűjteményt, hát akkor ez egy olyan könyv!
Szörnyű felismerés: a könyv nem szól másról, mint amit címével ígér. Rémségek kicsiny almanachja, felsorolása egy ijesztő listának: hogy mit csinálnak a tizenévesek (nem csak) szombat éjjel. És ezt igazán nem róhatom fel neki, mit gondoltam? Sejteni kellett volna már a borító láttán, ha ilyen hatásvadász a cím tipográfiája, ha ilyen széparcú a két hipszterfiatal, ha ilyen agresszív a marketing, akkor lehet, hogy "csak" azt fogom kapni, amit ígérnek: betekintést a kamaszok szenvedélybetegségeibe. És ha énnel többre vágyok, hoppon maradok.
Van azért néhány pozitív apróság is itt a végére. A negyedik fejezetben elindul egy használható gondolatfolyam a szülők szükséges határozottságáról, az érthető és elfogadott korlátozásokról. Kár, hogy csak röviden, ezt a vonalat kellett volna erősíteni a szöveg egészében.
A hétköznapi nyelvezet máskor zavarna, itt jogosnak tekinthető. Ha tényleg minden (vagy minél több) szülőhöz el akarnak jutni a szerzők, jobban teszik, ha egyszerűen, világosan fogalmaznak.
A legnagyobb heurékám a végére hagytam: újra tudatosították, micsoda motiváció az unalom. Lehet, hogy ez is közhely, nálam mégis termékeny talajra hullott, és megerősített abban a tudatban, hogy értelme van olyan alapítványokat létrehozni, működésben tartani, támogatni, ahol (akár elhanyagolt) gyerekeknek biztosítanak délutáni elfoglaltságot (edzést, rajzszakkört, túraalkalmakat stb.), illetve közösséget.
Legyen hát ez a tanulság, próbáljuk meg elhinni, hogy van célja (és képes is megvalósítani) a kötetnek. Legyen szép napotok, figyeljetek a fiataljaitokra, meg a szomszédokéra is. (Na jó, én azért nem írok erről könyvet...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése